Juliett Wahlberg
 |
| Between |
- Nem zavarlak? - szólal meg Harry, miután megköszörüli torkát. Hangja a szokottnál is mélyebben cseng, miközben válaszra nem várva lép beljebb a szobába, s csukja be maga mögött a mahagóni ajtót. Mivel válaszolni már nincs értelme, csak nemlegesen bólintok egyet, majd csípőmmel az ablakpárkánynak dőlve támaszkodom meg. Tekintetemet egy pillanatra sem szakítom el a göndör hajú fiúról, aki szótlanul sétál fel-alá a szobában, tekintetével alaposan felmérve annak minden egyes részletét.
- Harry.. - szólalok meg végül hosszú percnyi csendet követően, mikor már kezd fojtogató lenni a ránk telepedő némaság. A szoba másik felében álló fiú hirtelen fordítja felém a fejét, ajkait összepréseli, majd ismét megköszörüli torkát.
- Ja, igen. Ne haragudj. Igazából, én csak kíváncsi voltam rá, hogy hogy vagy - nyökögi, mint aki hirtelen elfelejtette, hogyan is kell a szavakat kiejteni.
- Jól - vonom meg lazán a vállam, mire a velem szemben állónak az egekig ugrik a szemöldöke. Talán túl gyorsan reagáltam, és túl egyértelműen hazugságot ahhoz, hogy higgyen nekem. Egy ilyen eset után kevés olyan ember van, - sőt, talán egy se - aki jól érzi magát, hiszen az ilyen nem mindennapos.
- Tudom, hogy megijedtél és nagyon sajnálom - mondja, kezeit sötét farmerének zsebébe dugja.
- Nem ijedtem meg - reagálok szemrebbenés nélkül, megrendíthetetlen határozottságról árulkodó arccal.
Harry arcára először meglepettség ül ki, majd alig fél perc elteltével féloldalas mosollyal az arcán hajtja le egy pillanatra a fejét.
- Juliett..
- Nem ijedtem meg! - szakítom félbe, kihangsúlyozva a nem szócskát. Harryt szemmel láthatóan meglepi, hogy félbeszakítottam, de nem akarom, hogy azt higgye, bármilyen érzelmet is kiváltottak belőlem az este történtek. Ajkait szólásra nyitja, ám ekkor mindketten az ajtó felé kapjuk a fejünket, amin abban a pillanatban lép be Jason. Arcán látni, mennyire meglepi a kialakult szituáció, ennek ellenére nem mond rá semmit, fejét Harry felé fordítja.
- Harry, megyünk. El kell intéznünk valamit - mondja, hangja talán keményebben cseng, mint eddig bármikor. Ideges, látszik rajta, bár megtudom érteni. Reakcióra nem várva hagyja el a szobát, az ajtót nyitva hagyva maga mögött. Harry ellöki magát a faltól, aminek eddig támaszkodott, sietős léptekkel indul el az ajtó felé, behúzva azt maga mögött hagyja el a szobát, ám mielőtt az ajtó becsukódna, még egy pillanatra visszanéz.
- Vigyázz magadra - mondja, majd mielőtt még válaszolhatnék vágja be maga mögött az ajtót. Megugrok az ajtó hangos csapódásától, pár másodpercig csak bambán állok egy helyben. Hallom, ahogy a kapu kinyílik, gyorsan fordulok az ablak felé, s nézek ki azon, óvatosan, - a függöny mögé bújva. A három alakot akik a járdán állnak csupán az utcai lámpák fénye világítja meg, de így is pontosan tudom, ki kicsoda. Mindenki a saját autójába száll be, Jason az első, aki elhajt a ház elől, közvetlen utána megy Harry, mögötte Ryan.
Homlokomat az ablaknak döntöm, összeszorítom a szemem annak a gondolatára, vajon Jason mit érthetett azalatt, hogy elintéznek valamit. Elég erős a gyanúm, hogy az a valami sokkal inkább valaki, de hamar rájövök, hogy jobb, ha az ehhez hasonló gondolatokat kizárom a fejemből.
Az ég hatalmasat dörren, ezzel rángatva ki engem mély gondolataimból. Ellépek az ablaktól, kezeimet mellkasom előtt összefonva sétálok el az ágyig, amibe fáradtan dőlök el. Az éjjeliszekrényre helyezett kislámpát lekapcsolva helyezkedem el kényelmesen, pilláim ólomsúlyúan csukódnának le, ám akárhogy helyezkedem, egyszerűen képtelen vagyok elaludni.
A takarót szorosan magamhoz húzva fekszem az ágyban, hallgatom az ég dörgését, várom, hogy vajon mikor kezd el kopogni az eső a tetőn. Nagyjából hajnali fél öt lehet, a szobában teljes a sötétség, csupán az utcai lámpák sárgás fénye szűrődik be kintről. Sokat mondok, ha azt mondom, hogy egy órát sikerült aludnom egész éjszaka, ennek ellenére éberen kapom fel a fejem, mikor autó motorjának hangja üti meg a fejem. Az ablakhoz rohanok, megnyugvás látni, hogy csak Jason ért haza. Nem száll ki azonnal az autóból, eltelik körülbelül három perc, mire magas alakja megjelenik a sötét éjszakában, sietős mozdulatokkal nyitja ki a kaput, és szántja fel a kertet. Azonnal ellépek az ablaktól, a szobából kirohanva indulok el a lépcső felé, bár még magam sem tudom, miért megyek le. A lépcső alján megállok, várom, hogy a nappaliban kigyúljon a fény, és ez körülbelül egy percen belül meg is történik. Jason meglepetten pislog felém mikor észrevesz, valószínűleg nem tudja hova tenni miért állok itt. Tekintetem arcáról kezére viszem, jobb öklén már némileg megalvadt vér díszeleg. Élesen szívom be a levegőt, azonnal tudom, mitől ilyen, ismét a velem szemben álló férfi szemébe nézek.
- Miért nem alszol? - kérdezi, meglepetten nyugodt hangon, miközben a konyha felé indul. Hamarosan vissza is tér, kezében vizes konyharuhát tart, fáradtan huppan le az egyik fotelban.
- Nem tudok - válaszolom kissé bambán, miközben figyelem, ahogy ujjáról a gyűrűt lehúzva tekeri körbe kezén a vizes ruhadarabot. Lassan sétálok el a kanapéig, törökülésben helyezkedek el rajta, tekintetem nem kapom el a fotelben ülő Jasonről.
- Sajnálom az este történteket - szólal meg pár csendben eltelt percet követően. Nem néz rám, bambán pislog maga elé.
- Ahogy elnézem, több ilyentől nem kell tartanom - célzok ezzel a sérülésére, ami egyértelműen adja tudtomra, hogy azoknak az alakoknak valószínűleg az eszükbe sem jut többet, hogy akár csak a közelembe jöjjenek. Jason rám, majd a kezére pillant, valószínűleg rá jön, hogy én mire gondolok.
- Ezzel te ne törődj. Csak annyit kérek, hogy vigyázz magadra. Ne nagyon mászkálj egyedül - hadarja, az eddig a kezén lévő konyharuhát az asztalra dobja, gyűrűjét visszahúzza az ujjára. Nem mondok semmit, értelmetlennek tartom, hogy vitába keveredjünk, márpedig ha erre bármit mondanák, annak vita lenne a vége. Elég hirtelen haragú vagyok, most is bosszant, hogy így kezeli ezt, de jobb a békesség. Jason felállva a fotelből indul el az emelet felé, nem kérdéses mennyire ki lehet merülve.
- Ja, és Juliett. Még valami.. - szól vissza már a lépcső felétől. - Nem akarom, hogy Harry közelében legyél. Veszélyes. Maradj távol tőle.
- Harry, megyünk. El kell intéznünk valamit - mondja, hangja talán keményebben cseng, mint eddig bármikor. Ideges, látszik rajta, bár megtudom érteni. Reakcióra nem várva hagyja el a szobát, az ajtót nyitva hagyva maga mögött. Harry ellöki magát a faltól, aminek eddig támaszkodott, sietős léptekkel indul el az ajtó felé, behúzva azt maga mögött hagyja el a szobát, ám mielőtt az ajtó becsukódna, még egy pillanatra visszanéz.
- Vigyázz magadra - mondja, majd mielőtt még válaszolhatnék vágja be maga mögött az ajtót. Megugrok az ajtó hangos csapódásától, pár másodpercig csak bambán állok egy helyben. Hallom, ahogy a kapu kinyílik, gyorsan fordulok az ablak felé, s nézek ki azon, óvatosan, - a függöny mögé bújva. A három alakot akik a járdán állnak csupán az utcai lámpák fénye világítja meg, de így is pontosan tudom, ki kicsoda. Mindenki a saját autójába száll be, Jason az első, aki elhajt a ház elől, közvetlen utána megy Harry, mögötte Ryan.
Homlokomat az ablaknak döntöm, összeszorítom a szemem annak a gondolatára, vajon Jason mit érthetett azalatt, hogy elintéznek valamit. Elég erős a gyanúm, hogy az a valami sokkal inkább valaki, de hamar rájövök, hogy jobb, ha az ehhez hasonló gondolatokat kizárom a fejemből.
Az ég hatalmasat dörren, ezzel rángatva ki engem mély gondolataimból. Ellépek az ablaktól, kezeimet mellkasom előtt összefonva sétálok el az ágyig, amibe fáradtan dőlök el. Az éjjeliszekrényre helyezett kislámpát lekapcsolva helyezkedem el kényelmesen, pilláim ólomsúlyúan csukódnának le, ám akárhogy helyezkedem, egyszerűen képtelen vagyok elaludni.
A takarót szorosan magamhoz húzva fekszem az ágyban, hallgatom az ég dörgését, várom, hogy vajon mikor kezd el kopogni az eső a tetőn. Nagyjából hajnali fél öt lehet, a szobában teljes a sötétség, csupán az utcai lámpák sárgás fénye szűrődik be kintről. Sokat mondok, ha azt mondom, hogy egy órát sikerült aludnom egész éjszaka, ennek ellenére éberen kapom fel a fejem, mikor autó motorjának hangja üti meg a fejem. Az ablakhoz rohanok, megnyugvás látni, hogy csak Jason ért haza. Nem száll ki azonnal az autóból, eltelik körülbelül három perc, mire magas alakja megjelenik a sötét éjszakában, sietős mozdulatokkal nyitja ki a kaput, és szántja fel a kertet. Azonnal ellépek az ablaktól, a szobából kirohanva indulok el a lépcső felé, bár még magam sem tudom, miért megyek le. A lépcső alján megállok, várom, hogy a nappaliban kigyúljon a fény, és ez körülbelül egy percen belül meg is történik. Jason meglepetten pislog felém mikor észrevesz, valószínűleg nem tudja hova tenni miért állok itt. Tekintetem arcáról kezére viszem, jobb öklén már némileg megalvadt vér díszeleg. Élesen szívom be a levegőt, azonnal tudom, mitől ilyen, ismét a velem szemben álló férfi szemébe nézek.
- Miért nem alszol? - kérdezi, meglepetten nyugodt hangon, miközben a konyha felé indul. Hamarosan vissza is tér, kezében vizes konyharuhát tart, fáradtan huppan le az egyik fotelban.
- Nem tudok - válaszolom kissé bambán, miközben figyelem, ahogy ujjáról a gyűrűt lehúzva tekeri körbe kezén a vizes ruhadarabot. Lassan sétálok el a kanapéig, törökülésben helyezkedek el rajta, tekintetem nem kapom el a fotelben ülő Jasonről.
- Sajnálom az este történteket - szólal meg pár csendben eltelt percet követően. Nem néz rám, bambán pislog maga elé.
- Ahogy elnézem, több ilyentől nem kell tartanom - célzok ezzel a sérülésére, ami egyértelműen adja tudtomra, hogy azoknak az alakoknak valószínűleg az eszükbe sem jut többet, hogy akár csak a közelembe jöjjenek. Jason rám, majd a kezére pillant, valószínűleg rá jön, hogy én mire gondolok.
- Ezzel te ne törődj. Csak annyit kérek, hogy vigyázz magadra. Ne nagyon mászkálj egyedül - hadarja, az eddig a kezén lévő konyharuhát az asztalra dobja, gyűrűjét visszahúzza az ujjára. Nem mondok semmit, értelmetlennek tartom, hogy vitába keveredjünk, márpedig ha erre bármit mondanák, annak vita lenne a vége. Elég hirtelen haragú vagyok, most is bosszant, hogy így kezeli ezt, de jobb a békesség. Jason felállva a fotelből indul el az emelet felé, nem kérdéses mennyire ki lehet merülve.
- Ja, és Juliett. Még valami.. - szól vissza már a lépcső felétől. - Nem akarom, hogy Harry közelében legyél. Veszélyes. Maradj távol tőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése