Juliett Wahlberg
3 héttel később...
 |
| Bonfires |
A könyvtárral szembeni parkolóba behajtó autó hangjára felkapom a fejem, megkönnyebbül sóhaj szökik ki ajkamon, mikor megpillantom az ismerős autót. Mivel az eső eléggé rákezdett, kocogva teszem meg az utat az autóig, aminek ajtaját azonnal fel is rántom.
- Mi a.. - szalad ki a számon, amint megpillantom az autó sofőrjét.
- Meglepi - vigyorog rám a vezetőülésben ülő Harry, aki szemmel láthatóan nagyon élvezi a helyzetet.
- Mit keresel itt? - kérdezem cseppet sem udvariasan, miközben próbálok nem arra figyelni, hogy minden perccel egyre vizesebb leszek, és az idő is elég hűvös, így nem kellene sokáig a szabadban álldogálnom.
- Jason ma kivitte Ryant terepre, különben soha nem jön bele a srác. Így ma én vagyok a bébicsősz. Na szállj be - utasít, mire szemöldököm az egekbe szalad.
- Én be nem ülök melléd - nevetek fel kínomba, ami Harryből egy féloldalas mosolyt vált ki.
- Márpedig ha nem akarsz elázni, és egyben összeveszni apáddal, akkor beszállsz - vigyorog rám, amit látva kedvem lenni képen törölni. Nagyot sóhajtok, majd a dühömet magamba fojtva ülök be az anyósülésre.
- Rég láttalak - közli, mire szemeimet megforgatva kezdek kibámulni az ablakon. Semmi kedvem sem a közelében lenni, sem beszélgetni vele, így első számú tervem, hogy beszélgetés nélkül megússzam, ezt a kemény pár perces utat.
Miután ezt sikerül kivitelezni, az ajtót hangosan becsapva magam után szállok ki az autóból, egy szó nélkül indulok el a ház felé.
- Hova ez a nagy sietség? - hallatszik a hátam mögül, mire szemöldökömet felvonva fordulok Harry felé. Teljes nyugodtsággal zárja be az autót, majd indul el felém, szemmel láthatóan nem érzi magát kellemetlenül.
- Elmondanád, mégis mit csinálsz? - érdeklődöm cseppet sem barátságosan, miközben próbálom előkeresni táskámból a bejárati ajtó kulcsát.
- Nem voltam elég világos, mikor alig tíz perce elmondtam, hogy ma én pesztrállak? - kérdez vissza értetlenül. Egy másodperc alatt fel megy bennem a pumpa, idegesen rántom ki a kezem a táskából, miután akárhol kutattam, nem találtam meg a lakáskulcsot.
- Semmi kedvem hozzá, hogy egész nap az öntelt képedet bámuljam - sziszegem fogaim között. Meglep, mikor Harry arcán féloldalas mosoly terül el.
- Elhiheted, hogy én sem azért vagyok itt, mert annyira élvezem. De sajnos, ez nem kívánságműsor, hercegnő - mondja, a mondat második felét már szinte fülembe suttogja, majd nemes egyszerűséggel kikerül és belép a házba. Ekkor jut eszembe, hogy mivel Rosa is itt van, így nem zártam be az ajtót.
Magamban őrjöngve rontok be a házba, a bejárati ajtót hangosan vágom be magam mögött.
- Minden rendben? - jelenik meg Rosa, homlokát ráncolva, miközben épp egy tányért törölget szárazra.
- Persze - vetem oda hanyagul, egy pillantásra sem méltatva a fotelben elterülő Harryt. Cipőmet lerúgom, azonnal a lépcső felé indulok, amin aztán trappolva megyek fel az emeletre.
Az ajtóra mért kopogást halva pattannak fel a szemeim, a szobára telepedő teljes sötétségből arra engedek következtetni, hogy minden bizonnyal elaludhattam, hiszen azóta kint is teljesen besötétedett.
- Gyere - szólok ki, alvástól még kissé rekedt hangomon, miközben kezemmel szemeimet kezdem dörzsölgetni.
- Szedelődzködj - lép be az ajtón Harry, akit nyilván meglep a sötétség, egy pillanatra megtorpan az ajtóban.
- Tessék? - kérdezek vissza, persze ugyanabban a stílusban, amit eddig is tanúsítottam felé. Válasz nem érkezik azonnal, de a villany hirtelen felgyullad, ami belőlem ellenszenves hangokat vált ki.
- Jason hívott. Mennem kell, és mivel nem hagyhatlak egyedül, azt mondta te is jössz - magyarázza úgy, mintha ez teljesen egyértelműnek kellene, hogy legyen.
- Én nem megyek sehova - mondom, kínomban kissé felnevetve.
- Dehogynem jössz - jelenti ki határozottan a még mindig az ajtóban álló Harry. Kezeit összefonja mellkasa előtt, miközben arra vár, hogy megmozduljak, bár az igazat megvallva, nekem eszemben sincs akár egy fikarcnyit is megmozdulni.
- Neked dísznek vannak a füleid? - kérdezi Harry, nagyjából két perc elteltével, mikor még mindig nem vél változást felfedezni elhelyezkedésembe.
- És neked? Elmondtam, hogy nem megyek veled sehova - ismétlem önmagam, maximális határozottsággal.
- Ha nem akarod, hogy én vigyelek le az autóba, akkor nagyon gyorsan kapd össze magad. Egy perced van - mondja halál nyugodtsággal, mire én legalább ugyanilyen nyugodtan vigyorgok bele a képébe. Látszólag türelmesen áll az ajtófélfának dőlve, de pontosan tudom, hogy ez csak maszk. Tudom, milyen türelmetlen, noha nem ismerem túl jól, a természetét nagyon is jól ismerem.
- Elmegyek, megfürdök - mondom, miközben kimászva az ágyból magamhoz veszem a pizsamámat, és a fürdő felé indulok. Ám, az utam félbeszakad, mikor Harryt éppen elhagyva, a lábaim és a parketta kapcsolata megszűnik.
- Normális vagy? - sikoltok Harry hátáról lelógva, izomból ütve a hátát.
- Nagy hiba volt azt hinni, hogy velem te szórakozhatsz - mondja. Innen úgy tűnik, hogy meg sem érzi a hátát érő erős ütéseket, ami az igazat megvallva kissé megijeszt.
- Rosa - kiáltok, miközben próbálok találni egy pontot a házban, ahol meg tudok kapaszkodni. Ahogy leérünk a lépcsőn azonnal megpillantom a házvezető nőt, akinek szemei elkerekednek, mikor megpillant Harry hátán.
- Tegyél már le - kiabálok, mikor belátom, hogy a hátára mért ütésekkel nem megyek sokra. - Nem vagy normális! - kiáltok Harry arcába, mikor a lábam végre érinti a földet az előszobába.
- Elég! - emeli fel a hangját, mire én automatikusan hátrálok egy lépést. Hátam a bejárati ajtónak ütközik, próbálom leplezni szapora légzésemet. - Nem felajánlottam, hogy gyere velem. Kijelentettem, hogy velem fogsz jönni. És én, nem fogadok el nemleges választ. Senkitől - szögezi le határozottan. A hátamon végigfut a hideg, hangja teljesen máshogy cseng, mint eddig bármikor. Azt hiszem, ez az a pillanat, mikor rájövök; Jason miért alkalmazza Harryt. Szentül hiszem, hogy egy nálam háromszor nagyobb és erősebb férfit is megtud félemlíteni ezzel a stílusával, és ezzel a méregzöld szempárral, ami most villámokat szórva mered rám. Rövid ismeretségünk során még soha nem láttam ilyennek, ettől még a kedvem is elment attól, hogy tovább próbálgassam azt, vajon mikor szakad el nála a cérna.
Indulatosan lököm el magam az ajtótól, nem adom meg neki azt az örömöt, hogy félni lásson. Pontosan tudom, hogy egy magafajtának az okozza a legnagyobb örömöt, ezt pedig eszem ágában sincs megadni neki.
Némán lépek ki a bejárati ajtón, még vissza akarok nézni Rosara, de az, hogy Harry közvetlen mögöttem jön, és azonnal bevágja maga mögött a bejárati ajtót, meggátol ebben.
Az anyósülésen foglalok helyet, lábaimat felhúzva kezdek kibámulni az ablakon, melyen először lassan, majd az utunk során egyre gyorsabban folynak végig az esőcseppek. Nagyjából negyed órát autózunk, a városból kiérve Harry egy mellékútra kanyarodik rá, ami első ránézésre valamelyik alja nép lakótelepéhez vezet. Ahogy egyre beljebb érünk a sejtésem kezd beigazolódni. A legtöbb ablak be van törve, deszkával fedték be őket. Az utcán egy nőt és gyereket nem látni, mindenhol kapucnis, szakadt ruhás alakok mászkálnak, akik mintha szellemet látnának úgy szívódnak fel, ahogy megpillantják az autót. Harry komor arckifejezéssel néz ki az ablakon, egy pillanatra sem szakítja el tekintetét az útról. Nehezemre esik belátni, de muszáj; megrémisztett. A kezem még mindig remeg egy kicsit, bár ezt próbálom nem annak betudni, hogy Harry mit váltott ki belőlem.
A szélvédőn kinézve pillantok fel a többinél kicsit magasabb épületre, ami előtt Harry leparkolja az autót. Türelmesen várok, mi fog most történni, az igazat megvallva a lehető legkevesebb időt akarom itt tölteni. A hideg futkos a hátamon ettől a helytől.
- Itt vagyunk - szólal meg Harry, mire felé fordulok. Bambán néz ki az ablakon, a telefonja a műszerfalhoz erősítve, Jason neve villog rajta.
- Remek. Juliett? - kérdezi Jason, rekedtes hangján. Gondolom nem tudja, hogy ki van hangosítva, különben nem hiszem, hogy így rákérdezett volna az itt létemre.
- Itt ül mellettem. Mi legyen vele? - kérdezi Harry, aki még rosszabb, hisz tényleg úgy is beszél rólam, mintha itt se lennék.
- Nem maradhat egyedül. Hozd őt is.
- Mi? - kerekednek ki Harry szemei. Kezével azonnal a telefonért nyúl, indulatosan emeli a füléhez. - Nem vihetem fel oda - mondja fogai közt sziszegve. A választ nem hallom, a beszélgetés nem tart tovább egy percnél.
- Gyere - mondja Harry, mikor dühtől forrva elveszi a fülétől a telefont, és felrántva a kocsiajtót kiszáll. Szó nélkül követem, bár nem tudom eldönteni, hogy inkább az autóba maradnék szívesebben, vagy vele mennék az ismeretlenbe, ahol ki tudja mi vár rám. Harry bezárja az autót, majd sietős léptekkel indul el az épület kétszárnyas bejárata felé, aminek az egyik része ki van dőlve.
Ahogy belépünk az egész testem libabőrben kezd fürödni; a hőmérséklet legalább öt fokkal kevesebb, mint kint. A falon különféle firkák, egy ép négyzetméter nincs az épületben. Cipőm sarkának kopogása víz hangzik a falak között, miközben kapkodva lábaimat próbálom tartani a tempót.
Fülelni kezdek, mikor hangok ütik meg a fülem. Nem vagyok egy zseni, de azonnal rájövök; verekednek.
-Végre - szólal meg Jason, mikor belépünk a helyiségbe, ahol ők is vannak. Szemeim kikerekednek, a pulzusom szaporábbá válik. Nem tévedtem sokat, ám egy jelentős dologra csak most jövök rá. Nem verekednek. A férfinak, akinek a keze hátrafogva van a székhez kötve esélye nincs. Orrából és szájából is folyik a vér, szemei csukva vannak.
- Mi a gond? - szólal meg Harry, aki velem ellentétben nem torpan meg az ajtóban, egyenesen a széken ülő férfi elé sétál.
- Nem beszél - mondja Ryan, ellökve magát a faltól, aminek eddig nekidőlve állt. Harry egy pillantást sem vet Ryanre, állánál fogva emeli fel a férfi fejét, ami miután elengedi vissza is hajlik előre.
- Én miért kellek? - kérdezi Harry, még mindig az eszméletét vesztett férfit nézve.
- Ide te kellesz. Mutasd meg Ryannek, hogy kell elérni, hogy valaki beszéljen - mondja Jason, nemes egyszerűséggel. Egyikőjüket sem zavarja, hogy én is itt állok, azonban, ahogy Jason száját elhagyja ez a mondhat, Harry rám néz. Szemében teljesen mást látok, mint eddig. Mintha nem akarná, hogy végig keljen néznem. Mintha nem akarná, hogy még jobban féljek tőle. Ez azonban eltűnik a szeméből, amint az első ütéssel lesújt a férfira, mire én szemeimet összeszorítva, remegve fordítok hátat a jelenetnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése